A Balatoni Hajózási Zrt. hajózó állományából 2008. március 12-én 20 fő vizsgázott hajóvezetésből, és mindannyian sikeres hajóvezetői vizsgát tettek. A Balatoni Hajósok Szent Miklós Egyesülete szervezésében a frissen végzett hajóvezetők 2008. március 20-án 15:00 órakor Siófokon a Móló Hotel éttermében Ünnepélyes Hajóparancsnoki Fogadalom Tételen és az azt követő állófogadáson vettek részt. Az új hajóparacsnokok számára Molnár Ender hajóparancsnok mondott beszédet. A hivatali eskü szövegét Horváth Szabolcs tolmácsolásával mondták el az "újoncok".
Az eskü szövege: "Én ...... becsületemre fogadom, hogy szolgálati kötelességeimet mindenkor híven, pontosan és lelkiismeretesen teljesítem, a gondjaimra bízott hajót gondosan, körültekintéssel és elővigyázattal vezetem és minden olyan veszélyt, kárt vagy szerencsétlenséget, amelybe az a rajta lévő személyekkel és árukkal juthatna, legjobb tudásom szerint és minden erőmmel elhárítok, a vízen veszélybe jutott embertársaimnak teljes tudásommal és erőmmel segítségére sietek, a hajózás gyakorlására vonatkozó törvényes rendelkezéseket lelkiismeretesen megtartom és minden erőmmel azon leszek, hogy a hajó lobogójának tiszteletét és megbecsülését mindenütt növeljem."
Csoportkép 1, Csoportkép2, Emléklap, Vizsgázottak névsora