Siófokon a Balatoni Hajózási Zrt. tanácstermében 2009. március 29-én délután 3 órakor Horváth László a Siófoki Vízirendészet parancsnoka előadást tartott az egyesület aktív hajózó tagjainak. Az előadás főbb témái voltak:
Az előadást Vágújhelyi Ferenc, a Furuno magyarországi képviseletének egyik szakembere tartotta. Az előadáson a hajózási navigációt segítő elektronikai berendezésekről volt szó, különösen kiemelve a radarberendezést, valamint a navigációs és vezérlő rendszerek integrációját, közös felületen lévő megjelenítését, kezelését. Az előadás végén rövid képanyaggal az előadó bemutatta a jelenleg egyik legkorszerűbbnek minősített hajót, az Octopus nevű luxusjachtot.
Helyszín: Siófok, Hotel Móló, étterem
Martin Henrik hajóskapitány tagja a Siófoki Vízitúra Egyesületnek. Az egyesület tagjai 2005. augusztusában Finnországba utaztak, hogy a finn tavakon és folyókon evezenek. Erről tartott Martin Henrik képekkel tarkított élménybeszámolót. A finnországi élménybeszámoló a www.vizituraegyesulet.hu honlapon megtekinthető.
A Balaton (régi nevén Beloiannisz) motoros további sorsáról volt rövid egyeztetés, illetve vitafórum. Fehér István hajóskapitányt kérte fel dr. Horváth Gyula a Balatoni Hajózási Rt. vezérigazgatója, hogy a Beloiannisz megóvását célzó projektet irányítsa. Fehér István beszámolt továbbá arról is, hogy a hajó műemlékké nyilvánítását kezdeményezte két civil szervezet.
Helyszín: Siófok, Hotel Móló, étterem
Horváth József hajóskapitány az egykori fiumei magyar hajósiskola történetéről írt könyvet, mely nemrégiben jelent meg Nautica címmel. A könyből a Duna Televízió kb. egy órás dokumentumfilmet készített, mely adásban még nem szerepelt, de az előadás előtt a résztvevők megtekinthették. A film után Horváth József mesélt még további terveiről, illetve válaszolt a felmerült kérdésekre.
Helyszín: Siófok, Hotel Móló, étterem
A Balaton I. (jelenlegi nevén Szent Miklós) személyhajót a Balatoni Hajózási Rt. 2003-ban vásárolta Törökországban. A hajó útjáról, illetve Balatonra kerüléséről készült kb. egy órás filmet nézhették meg a résztvevők. A vetítés végén Molnár Endre a hajó jelenlegi parancsnoka tartott egy rövidebb előadást, valamint válaszolt a filmmel kapcsolatos kérdésekre.
Helyszín: Siófok, Hotel Móló, étterem